Pince + csőtörés + lomok = potenciális, könnyező házigomba fertőzés!
Budapesten a Váci utca 50., a „Calderoni-ház” egy 1837–ben épült Hild-épület. A közelmúltban a társasház közös képviselőjétől megbízást kaptunk a tetőszerkezet szemle szintű szakértői vizsgálatára. A szemle során kiderült, hogy a több mint 170 éves műemlék ácsszerkezete meglepően jó állapotban van. Súlyosabb problémával váratlanul nem a tetőn, hanem a pincében találkoztunk.
Gomba a pincében
A közös képviselő elmondta, hogy mintegy két hónappal korábban csőtörés volt az alagsorban. A vízszivárgást két napon belül megszűntették, a csőtörést kijavították, de a pince kissé felázott, majd valami barnás-fehér teremtmény szőtte át a felázott helyiséget és a benne tárolt lomokat. Könnyező házigombára gyanakodtunk.
Merulius Lacrymans
Azonnal kiderült, hogy a pince egyik lomokkal teli tizenöt négyzetméteres helyiségét már teljesen átszőtte a könnyező házigomba (Merulius Lacrymans), úgy hogy nem csak a faanyagok, de még a műanyag zsákokban tárolt füzetek sem menekülhettek előle. Már a többi pincerekesz felé tartott, ahol a lakók értékesebb tárgyakat is tároltak. A laikusokat meglepte, hogy a pince talaját borító, szigetelésre szánt fólián milyen gyorsasággal terjedt a fertőzés. A könnyező házigomba láthatóan nagyon jól érezte magát a nyirkos, nedves közegben.
Szerencsére a közös képviselőt és a lakókat is gyorsan meg tudtuk győzni, hogy az épületek legsúlyosabb gombakárosítójának mielőbbi eltávolítása fontos. Néhány napon belül elkezdtük és a fertőzött lomok, talajréteg eltávolításával, a falfelületek leégetésével, és vegyszeres kezeléssel hamarosan be is fejeztük a gombamentesítést felszámolva az utolsó megmaradt gombafonalat.
Mi ebből a tanulság?
A pincehelyiségben tárolt tárgyak egy részét ugyan már nem lehetett megmenteni, a gyors helyzetfelismeréssel és intézkedéssel viszont meg lehetett előzni a pincerendszer és az épület teljes átfertőződését. Egy tájékozott közös képviselő, a lakók ébersége, a felesleges lomok eltávolítása segíthet az gombamentesítéssel járó, néha nagyon magas költségek megtakarításában.